Bálint cseppek Hagymácska csepp 50 ml

FOKHAGYMA (Allii sativi bulbi)

Fokhagyma – egyike a legrégebbi gyógynövényeknek, minden civilizációban népszerű 5 000 évre visszamenőleg. A fokhagyma gyógyhatását, átható illatát, valamint erős ízét ismerték és értékelték már az ókorban is. Az utóbbi évtizedekben a korszerű orvostudomány intenzíven kutatja a fokhagyma hatékonyságát. Úgy tartjuk: a legegészségesebb zöldségféle a legszélesebb hatókörrel.

A fokhagyma a Liliaceae növények családjából származik. Széles körben termesztett növény, amely természetes gyógyhatását nem változtatta meg az elmúlt 2-3 évezred alatt sem. A növény gyógyhatású része a hagyma, hatóanyagai pedig: alicin, mint természetes antibiotikum, vitaminok (A-,B-, B2-), kolin, jód, de tartalmaz enzimeket és hormonokat is. A fokhagymát már régóta tisztelik, mint orvosságot és mint fűszert. A történelem során a fokhagyma megszerezte az univerzális orvosság státusát a gyulladások gyógyításában antibiotikus hatása miatt – természetes antibiotikumot tartalmaz (alicint). Nem kevésbé fontos a  gombaölő hatása sem, míg vírusellenes hatása megelőző jellegű.
Antibiotikus hatása az utóbbi időben háttérbe szorult a szintetikus antibiotikumok előállításának fejlődésével, de a szuper mikrobák (az antibiotikumra ellenálló kórokozók) megjelenésével a fokhagyma ismét a fertőzések elleni harcok élére állt, hogy gyógyhatásával serkentse a szervezet természetes ellenálló-képességét.
A XX. század úgy marad meg a történelmi följegyzésekben, mint a rendkívüli haladás, fejlődés kora minden téren. Az egészségügyben az új, különféle technikai segédeszközök jelentősen hozzájárultak a betegségek diagnózisának szakszerűbb felállításához, az orvosságok robbanásszerű fejlődése pedig megváltoztatta az életünk alakulását. Az orvosoktól manapság nem csak azt várják el, hogy alkalmazzák az egzakt tudásukat, hanem azt is, hogy a különféle terápiák bizonyított hatását is tanulmányozzák és alkalmazzák az orvostudományban. Ez nem más, mint visszatérés az „evidence based medicine”-re, vagyis a természetes orvosságokhoz és természetes készítményekhez, amelyek hatása megfelelő, bizonyított klinikai vizsgálatokon alapulnak.
Ma a vérkeringési betegségek korát éljük, nem tekintve a fertőző betegségeket. A vérkeringési problémák a modern ember mai, járványszerű panaszai. A mind nagyobb arányban jelentkező érelmeszesedés, magas vérnyomás, valamint a vérkeringési panaszok elleni harcban a természet a gazdag kincsestárából kínálja az ellenőrzött és bizonyított természetes orvosságokat. A fokhagyma legjelentősebb szerepe a vér- és érrendszerre gyakorolt hatásában rejlik.
Az „Atherosclerosis” – tekintélyes orvosi folyóiratban megjelent klinikai kutatások eredményei azt mutatták, hogy a fokhagyma gátolja a véredények falán a lerakódások képződését és egyes esetekben csökkentheti a már meglevő lerakódások mértékét. A szövetek jobb vérellátása, jobb tápanyag és oxigénellátottság is ennek köszönhető. A fokhagyma véredényekre gyakorolt kedvező hatásának jelentősége még nagyobb, mert az érfalakon képződő lerakódások a szívbetegségek és a szívinfarktus rizikóját hordozzák. Az érelmeszesedés és a vérrögök kialakulásának kockázata csökken azáltal is, hogy a fokhagyma csökkenti a vér koleszterinszintjét, amely szintén a koszorúér betegségek rizikóját hordozza. Bizonyítottan gátolja a tromboksan B2 (szűkíti a véredényeket és a hörgőket) kiválasztását. Még ötven évvel ezelőtt figyeltek fel arra, hogy a véredények- és a szívbetegségek földrajzi előfordulási gyakorisága Európában megegyezik a fokhagyma földrajzi elterjedésével. Közismert, hogy azok a népek, akik használják a fokhagymát az étkezésben, kevesebb érrendszeri betegségben szenvednek. Manapság már biztosan tudjuk, hogy a fokhagyma fő alkotója a kénben gazdag aminosav és aktív alicin metabolit, amelynek antioxidáns hatása van. Tehát csökkenti a szabad gyökök számát, amelyek serkentik az érelmeszesedés kialakulását. Eredményesen csökkenti a trigliceridek (zsiradék) értékét és egyben a vérzsír szintjét (9-25%-al) is, de növeli a védő HDL koleszterolt (nagy sűrűségű koleszterol). A kénes kötések gazdagsága miatt a fokhagyma segít a vérnyomás csökkentésében is. Ezzel egyidejűleg hangsúlyozni kell, hogy a fokhagyma ugyan csökkenti a magas vérnyomást, de a normális vérnyomásra nincs hatással. A fokhagyma alkalmazásával csökken a vér cukorszintje is (fontos a cukorbetegeknek), valamint serkenti a szervezet anyagcseréjét, amivel gyorsul a testsúly vesztése is. A fokhagyma hatásos az erek betegségeinél, gátolja a trombociták leválását, valamint a véralvadást. Megelőzi az érrendszeri betegségeket, valamint a magas vérnyomást, kiválóan serkenti az immunrendszert, javítja az agy vérkeringését és a különösen rossz vérkeringést a végtagokban (a fáradt lábak szindrómája). Egy amerikai kutatás (American Journal of Clinical Nutrition folyóiratban publikálták) szerint a fokhagyma rendszeres használatával tartósan gátolható a végbélrák.
Ugyanúgy kiváló a baktérium- és vírusölő hatása, különösen a szuper fertőzések tekintetében, amelyek elsősorban a széles hatókörű antibiotikumok túlzott használatából erednek. A szervezet ellenálló-képességének szintjén a fokhagyma növeli a fertőzésekkel szembeni védekezést. Antioxidációs hatásával gátolja a szabad gyökök keletkezését. Serkenti a máj enzimjeit, amelyeknek méregtelenítő szerepük van. A fokhagymának nincs nem kívánt mellékhatása.

A fokhagyma jótékony hatásai:

• A szív és érrendszeri betegségek megelőzésében – normalizálja a gyors szívverést, javítja a szíverek munkáját és a szívizom vérellátását, ami a szív funkcióinak javításához és a trombózis megjelenésének csökkenéséhez vezet.  Segít a vérnyomás normalizálásában.

• Bizonyítottan csökkenti az LDL koleszterin („káros” koleszterin) és trigliceridek koncentrációját, növeli a HDL koleszterin („jó” koleszterin) szintjét a vérben.

• Gátolja a vérlemezkék (trombociták) felhalmozódását és a lerakódások megjelenését az érfalakon – gátolja a véredények idő előtti elzáródását és feszességét, serkenti a vérkeringést.

• Csökkenti a vér cukorszintjét.

• Azoknak, akik felfúvódással küszködnek, emésztési gondjaik vannak, valamint elzáródnak a véredényeik a has tájékán, hasznos lehet egyes gyomorbántalmak megoldásában pl. hasmenés és bélhurut.

• Serkenti az epitelizációt (bőrképződés) és a sebek gyógyulását.

• Segít számos tüdőbetegségnél, antibiotikus hatása különösen jó a megfázások és grippe idején, valamint a bronchitisnél.

• Baktérium-, gomba– és parazitaölő hatása van (gombák, herpesz vírusa és más kórokozók ellen).

• Antioxidáns hatása van.

• Erősíti a szervezet ellenálló képességét.
• Gátolja az idő előtti öregkori panaszokat – erősíti a szervezetet az idősebb korban.

• Hozzájárul a vitalitás és a szervezet általános egészségének megőrzéséhez.

GYÖNGYHAGYMA ( Allium ophioscordon Don.)

A bronzkorbeli leletekben (K.e.5000 körül) is találtak hagymanyomokat, de nem tudni, hogy vadon termő vagy termesztett hagymából származnak-e. Az egyiptomi „Számok Könyve” (K.e. 3000) viszont már a hagymatermesztésről számol be.  A piramisok építőinek étrendjében már szerepelt a hagyma és a retek. Az egyiptomi hit szerint a hagyma gömbölyű alakja és réteges szerkezete a halhatatlanságot szimbolizálja. Így aztán nem csoda, hogy IV. Ramszesz sírjában is találtak hagymanyomokat, sőt még a múmiája szemüregében is fellelték a hagyma nyomát.
A középkori orvosok pedig fejfájás, köhögés, kígyómarás, sőt még hajhullás ellen is ajánlották a hagymaevést.
A gyöngyhagyma nem egy hagymafajta, hanem apró méretű, gömbölyű, fehér hagymák, melyeket akkor szednek fel, amikor 25-38 mm átmérőjűek. Nem régi keletű, Európa-szerte ismert, nálunk most kezd elterjedni.
Minden formában felhasználható. Nagy előnye korai fejlődése és érése, valamint nagy hozama. Zöldhagymaként szára is fogyasztható.
A gyöngyhagyma a hagymafélék családjába tartozik és inkább a póréhagymával van közelebbi rokonságban, mint a közönséges vöröshagymával. Nevét a héjának gyöngyházszínű csillogásáról kapta és ez mindhárom színre érvényes: fehér, vörös és aranyló színekben is termesztik.
Ízre gyümölcsösebb, édeskésebb, elegánsabb, a táp- és élvezeti értéke még a lilahagymáénál is magasabb. 100 g-ja 28 kalóriát tartalmaz, ezen kívül viszonylag gazdag A és C-vitaminban is.
A hagyma egyike azon kevés zöldségféléknek, amelyek főzve is igen értékesek.
Paracelsus szerint a hagyma van olyan értékes, mint egy egész gyógyszertár. A régiek ajánlották megfázásra, szemölcs ellen, nyákoldásra, torokgyulladásra, ízületi fájdalmak és álmatlanság ellen. Később feltérképezték összetevőit: ásványi anyag tartalmát (kalcium, foszfor, kálium, nátrium, magnézium, vas, réz, cink), vitamintartalmát ( C-, B1-, és B6  vitamin, valamint folsav és biotin). Már napi fél hagymafej elfogyasztása is serkenti a keringést, csökkenti a vérnyomást és megakadályozza a vérrögök képződését. Baktériumölő, emésztést javító. A csípősség és a kedvező hatások szintje között pozitív összefüggést találtak. Csípősségét kénvegyületekben gazdag illóolajtartalmának köszönheti ; minél csípősebb, annál jobb!
Külön ki kell emelni a gyöngyhagyma antioxidáns hatását, amely jóval magasabb, mint a közönséges hagymáé.
A világ hagymatermelése kb. évi 64 millió tonna.

LILAHAGYMA (allium cepa L.convar.cepa conc.)

A hagyma több mint ötezer éve ismert, termesztett és fogyasztott növénye az emberiségnek.
Az első feljegyzések a közel- és Távol-Keletről erednek, ahol a hagyma használata élelmiszerként, vallási célokra, valamint gyógyszerként széles körben elterjedt. Nagyon sok típusa vált ismertté, de alapvetően három hagymafélét különböztetnek meg az ősi feljegyzések: a közönséges hagymát, amelyet mi vöröshagymaként ismerünk, a fokhagymát, valamint a póréhagymát. Carl von Linné (svéd természettudós, orvos, botanikus) által Allium cepa névre keresztelt (Alliaceae, hagymafélék családja) vöröshagyma, gyöngyhagyma, mogyoró hagyma, újhagyma, olasz lilahagyma, nagy lilahagyma mind egyetlen fajba tartozik.
Élelmiszerként az egész világon elerjed. Meghatározó szerepet játszott az ősi indiai és az egyiptomi kultúrában, Kínában, valamint a Hellén és Római Birodalomban is.
A lilahagyma igazi C-vitamin bomba, jelentős mennyiségű B-vitamint tartalmaz.
A hagymafélék energiaértéke csekély, főleg az ízéért használjuk. Európa legnagyobb hagymatermelője Spanyolország.
A lilahagyma szépít. Ígéretesek azok a kutatási eredmények, melyek a növényben található kvercetin nevű antioxidáns jótékony hatásairól tanúskodnak. A vegyület segíti megelőzni a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását. Bár ez a hasznos anyag más növényeken is megtalálható- például a bodzában vagy a hársfavirágban-, a lilahagymából szívódik fel a legkönnyebben. Emellett egy másik igen fontos vegyület, az orotsav biztos forrásaként is tekinthetünk a lilahagymára. Bár sok növényi és állati eredetű élelmiszerben megtalálható, a hagymás zöldségek tartalmazzák a legnagyobb koncentrációban. A vegyület legelőnyösebb tulajdonsága, hogy segíti a máj sejtjeit a szervezet méregtelenítésében. Ennek köszönhetően pedig növeli a szervezet fizikai erőnlétét és széppé teszi a bőrt, hiszen megakadályozza a pattanások kialakulását.

MEDVEHAGYMA (Allium ursinum)

A svájci természetgyógyász és gyógyfüves lelkész, Künzle különösen dicsérte ezt a növényt:
„ Az egész testet megtisztítja, kihajtja belőle a megrekedt, kóros anyagokat, egészségessé teszi a vért, kiűzi és elpusztítja a mérgező anyagokat. Az örökké betegeskedő embereknek, a sömörös, pattanásos, korpázó arcbőrűeknek, a reumásoknak és görvélykórosoknak úgy kellene tisztelniük a medvehagymát, mint az aranyat. Nincs a Földön még olyan növény, amelyik ennyire hatásosan tisztítaná a gyomrot, a bélrendszert és a vért, mint ez. A fiatal emberek kivirulnak tőle mint a rózsa, és kinyílnak mint a fenyőtoboz a napfénytől.”

A tavasz első hírnökei közé tartozik a medvehagyma. Régi magyar neve sásihagyma, poszthagyma.

Levelei élénk zöldek, fénye­sek, hosszú nyelűek, lándzsa alakúak, hasonlítanak a gyöngyvirágéra. Hosszúkás hagymáját fehér, átlátszó hártya, buroklevél fedi. Sima, világoszöld szára két levél közt hozza virággömbjét. Az ernyős virágzatban csillag­szerű kis liliomvirágok helyezkednek el. A szár 30 cm-re nő meg. A medvehagyma csak humuszban gazdag, árnyékos ligeterdőkben, források mentén, nálunk főleg bükkösökben a hegyvidékeken terem. Erőteljes fokhagy­maillatát már messziről megérzi az ember, még mielőtt meglátná. Ettől a szagtól kapta a vadfokhagyma nevet, s ez az, ami biztonsággal kizárja, hogy összetévesszük a gyöngyvirág vagy a mérgező őszi kikerics levélzetével.

Általánosan javallt:

A medvehagyma áprilisban-májusban virágzik nálunk. Hatalmas gyógyerő szunnyad benne, és a nép azt tartja, téli álmuk után a medvék is ezt keresik, hogy gyomrukat, beleiket és vérüket megtisztítsák vele. A medvehagyma tulajdonságai lényegé­ben megegyeznek a mi fokhagymánkéval, ám gyógyereje jóval nagyobb. Ezért különösen alkalmas a szervezet tavaszi salaktalanítására, és elősegíti az idült bőrbetegségek gyógyítását is.

Mivel a levelek hatása szárított állapotban gyengül, a tavaszi kúrához frissen használjuk. Feldarabolva vajas kenyérre szórhatjuk, egészen apróra vágva (nyersen) megfűszerezhetünk vele levest, burgonyát, tésztát és más ételeket is, amelyeknek az ízét egyébként petrezselyemmel javítanánk. A medvehagyma leveleiből salátát (és főzeléket is) készíthetünk.

Mivel nagyobb mennyiségben fogyasztva csípős ízt ad, amikor főzeléket csinálunk belőle, keverjünk hozzá csalánleveleket.

A zsenge leveleket áprilisban és májusban kell szedni, tehát még a virágzás előtt, a hagymáját nyár végén és ősszel. A medvehagyma hagymáját ugyanúgy használhatjuk fel, mint a fokhagymát. Érzékeny gyomrú egyének a növény levelét és hagymáját vágják össze apróra, öntsék le meleg tejjel, s csak két-három órai áztatás után fogyasszák kortyonként.

A medvehagyma igen kedvezően hat a gyomorra és a bélrendszerre. Ajánlható gázképződéssel és kólikával járó akut és krónikus hasmenés ellen ugyanúgy mint szorulás esetén, amit a belek görcsös összehúzódása vagy renyhesége okoz. A medvehagyma hamar kihajtja az emberből a bélférgeket, még az orsógilisztát is. A bélműködés javulásával megszűnnek azok a panaszok is, amelyek különösen idős embereknél valamint a mértéktelenül evőknél a belek túltelítettsége vagy lanyha működése következtében lépnek fel. A medvehagyma fogyasztása enyhíti a gyomor okozta szívzavarokat és álmatlanságot, valamint az artériák elmeszesedéséből vagy magas vérnyomásból eredő panaszokat, mint pl. szédülés, fejfájás. A magas vérnyomás lassan szűnik meg. A medvehagyma-bor csodálatos orvosság azon idős emberek számára, akiket mellkasi elhurutosodás következtében nehézlégzés kínoz. Idült köhögésre is jó, mert oldódik a váladék és ezzel szűnik a légszomj. Az idős korban oly gyakori tüdőkór és vízkór esetében is a legmelegebben ajánlható gyógyszer.

A frissen felhasznált levelek tisztítják a vesét és a húgyhólyagot, elősegítik a vizelet ürítését.

Fő hatóanyaga – hasonlóan a fokhagymáéhoz – a kéntartalmú alliin.

A szervezetünk kiváló méregtelenítője, salaktalanítója. Különösen idős és stresszes körülmények között élőknek ajánlott!

Kiváló segítség lehet a szív-, a vér-, és az érrendszer munkájában. A magas koleszterinszint, továbbá a magas vérnyomás okozta panaszokat enyhítheti, sőt vérnyomás szabályozásban is számíthatunk rá. Támogathatja az agyi erek működését, erősítheti a memóriát, csökkentheti a feledékenységet.

Segítheti a tüdő munkáját és a hurutosodásból eredő légzési panaszokat.

PÓRÉHAGYMA (Allium porrum)

A magyaros ételek jó részének nélkülözhetetlen fűszere a hagyma.  Minthogy a konyhán gyakran van szükség rá, szinten minden kertben termelnek hagymát.
A póréhagyma ősalakja vadnövényként még olykor megtalálható a Földközi tengermelléki országokban; vadnövényként -a többi hagymához hasonlóan – évelő természetű.
A nyári póréhagymát elsősorban zöldhagymaként, frissen fogyasztják. Sok C- és B1-vitamint tartalmaz, emellett magas az ásványisó-tartalma és sok vas található benne. Ezzel szemben az allilszufid tartalma alacsonyabb mint a vöröshagymáé, ezért a póréhagymát fogyasztó ember leheletén a kellemetlen hagymaszag kevésbé és csak rövidebb ideig érződik.
Számottevő még a B-1, B-2, B-3, B-5, B-6, folsav, biotin és az E-vitamin tartalma.
A téli pórhagyma vékonyabbjai ugyancsak jól használhatók zöldhagymaként. A kifejlett vastag hagymák konyhai célokat szolgálnak: leves, mártás és kiváló ízű saláta készül belőlük.
A növény főzete vesekő okozta fájdalmaknál és vizelési nehézségnél népi gyógyszer. A népgyógyászatban gennyesedő köszvényes, reumatikus daganatokra, derékfájásra az összevagdalt póréhagymát tejjel megfőzik. A megsűrűsödött, pépes anyaggal kötést alkalmaznak a fájdalmas testrészre.
Fehér gumója péppé zúzva alkalmazható mellgyulladásra, 6 órán át felhelyezve. A tejelválasztást nem csökkenteni.
A hagymafélék jelentős hatást gyakorolnak a vérkeringésre és a vérlemezkék működésére. A hagymából származó hatóanyagok képesek gátolni a vérlemezkék rögképzését, ezáltal olyan betegségek kialakulását, mint a szívinfarktus, az agyi érkatasztrófák (stroke), vagy a tüdőembólia. Ez a tulajdonságuk abból adódik, hogy képesek gátolni a rögképződéshez szükséges enzim, valamint közvetítő anyag (tromboxánok) működését úgy, hogy emésztőrendszeri mellékhatásokat nem okoz. Emellett képesek fokozni a szervezet immunvédelmét is.
A hagymafélék jelentős mennyiségű ásványi anyagot és nyomelemet, valamint vitaminokat tartalmaznak:

• kalcium: 190-540 mg/100 g
• foszfor: 200+430 mg/100 g
• kálium: 80-110 mg/100 g
• magnézium: 81-150 mg/100 g
• nátrium: 31-50 mg/100 g
• vas: 1,8-2,6 mg/100 g
• réz: 0,05 mg/100 g
• cink: 1,5-20-,8 mg/100 g
• C-vitamin: 10 mg/100 g

VÖRÖSHAGYMA (Allium cepa)

Az egész északi, eurázsiai féltekén előforduló hagyma (Allium) nemzetségnek mintegy 300 faja ismert: a legnagyobb faj- és egyedszámban Közép-Ázsiában dísz- és haszonnövényként, főleg főzelék- és fűszernövényként vadon él. A Kárpát-medencében őshonos a Medvehagyma (Allium fursinum) a Fekete hagyma (Allium atropurpureum) és az Allium narcissiflorum. Turkesztánban őshonos a Turkesztáni hagyma (Allium karataviense), Havasi hagyma (Allium victorialis). Nálunk szórványosan előfordul a szőlőhegyek kedvelt növénye, a Kígyóhagyma (Allium scodoprasium) és a Nyári hagyma (Allium ampelloprasum). A vöröshagyma a legrégebben termesztett konyhakerti növények egyike: Kínában és Japánban, mint tápláléknövényt az ősi idők óta termesztik. Belső-ázsiai eredetű, onnan az Óvilágban gyorsan elterjedt: a Kínai Évkönyvek a Kr.e. III. évezredből  már említést tesznek róla, ott „csüngnek” olvasott jellel jelölik, ami arra enged következtetni, hogy ott a vöröshagyma régóta ismert és őshonos növény volt.

Ugyanebből az időből Egyiptomból és Mezopotámiából számos vörös és fokhagymagerezd került elő. Az egyiptomiak „basal” vagy „bussul” néven ismerték/ismerik, szanszkrit nevei „palandu”, „latarka”, „sukandaka”. A Hun Törzsszövetség tagjainak a „keng” és „takeng” nevű áldozati ételeknek egyik alapanyaga a vöröshagyma volt. A görögök „crommudinak”nevezték, Plinius caepának írta le és országonként különböztették meg (cyprium, cretense, samthraciae stb.)  Ugyancsak Plinius leírásából tudjuk, hogy a vöröshagyma Egyiptomban olyan becses volt, hogy a rómaiak nagy mulatságára, mint „istent” tisztelték – amúgy a hagyma már az első dinasztia idején is néptápláléknak számított.

Jól ismerték a vöröshagymát az ókori görögök is, és közkedvelt eledele volt Róma lakosainak, bár a vagyonosabb rómaiak kerülték a hagyma fogyasztását, és emiatt a „hagymaevő” jelző meglehetősen pejoratív értelmezésben szerepelt. A Kárpát-medencébe feltehetően őseink hozták magukkal Belső- vagy Közép-Ázsiából. A hagyma hazai előfordulása a IX. századtól folyamatos: az ősi magyar ételkultúra legfontosabb alapanyaga.

Magyarországon a középkorban éppúgy, mint a török időkben, nagy mennyiségben termesztették a hagymát. Sok írott forrással rendelkezünk a török időkből: az oszmán törökök az értékesítése után adót is szedtek. A korabeli összeírásokon adóként tüntették fel a hagymás kerteket – az un. „bosztán-kerteket”. Népi táplálkozásunkban mindig nagy szerepet játszott: erről Bél Mátyás 1730-ban (p.227) így emlékezett meg : „A Magyarnak vöröshagymánál semmi sem lehet kedvesebb. Soknak ez a vacsorája és az ebédje, kivált, ha házon kívül, úton van”. Ismert példabeszéd: „a Magyar tüzet eszik és iszik”. Ám valójában oly kellemes ízű a magyarországi vöröshagyma, főként a fehér, hogy íze az almáét is felülmúlja.

A sok-sok évszázados nemesítés eredményeként számos különböző nagyságú és alakú hagyma változatát állították elő. A hagyma alakja a hosszúkás, megnyúlttól a gömbölydedig mindenféle lehet, míg a buroklevél színe mindig hófehér, sárga, narancssárga vagy akár sötétpiros.
Változik a húsos pikkelylevelek színe, a hagyma eltarthatósága, beérési ideje valamint a zamatanyagok töménysége is.

A vöröshagyma hatóanyagai: illóolajok, vitaminok, pektin, guvertin stb. Gyógyhatásai közül bélféregűzésre, vizelethajtásra, étvágygerjesztőnek, vércukor csökkentésére és még sok gyógyító célra használják.

Használata igen sokoldalú, szinte alig van olyan leves, főzelék vagy hús, amelynek készítésekor hazánkban nem használnak vöröshagymát, de fiatal korában és egyes édes fajait nyersen is fogyasztják. Hungaricum a Makói vöröshagyma, amely minden más vöröshagymától megkülönböztethető jellegű, gazdag ízű és magas fűszerezési értékű.

A Makói vöröshagyma csontfehér színű, szárazanyag-tartalma kiemelkedően magas, 16%-os, szemben a többi hagymaféle 10%-os alatti értékével. Ez a magas szárazanyag-tartalom jó tárolhatóságot biztosít, beltartalmi értékét hosszú ideig, egész télen át megtartja, későn csírásodik.
A különösen magas allium-szulfid, C-vitamin-, peptid-, pektin- és cukortartalom, valamint a jellegzetes illat és csípősség együttese adja az egyedülálló kellemes ízt. A Makói hagyma sikertörténete az emberi szorgalom és a hagymával foglalkozó szegény emberek társadalmi-, gazdasági felemelkedésének a története. Sajátos magyar nemesítésű.
Jellemzője a közel gömb alakú, átlagosan 5-7 cm-es, nem túl nagy méret, azonban ez a hagymatest kifejezetten kemény és tömör húsú, a külső borítóhéj, pedig jól záródó, többrétegű, beérten sötétvörös színű.

Győr-Moson-Sopron megyében – különösen a Kisalföldön – termesztett ezüstfehér és sárga színű Kisalföldi áttelelő hagyma. Őszi vetéssel termesztik, télálló, kissé lapított és alacsony – 10% körüli – szárazanyag-tartalmú, íze kiváló és kevéssé csípős.

A fehér színű változatok húsa hófehér, de a borítólevelük vékony, ezért hajlamos a zöldülésre.
Az áttelelő hagymákat tavasszal zöldhagymaként és csemegehagymaként frissen fogyasztják.
Az áttelelő hagyma értékes vitaminforrás, jó ízű csemege: szinte minden ételhez felhasználható.